Bemutatkozás
Szeretettel köszöntelek az oldalunkon!
Bolla Edit vagyok, a VUDÍZ étterem tulajdonosa és üzletvezetője. Férjemmel közös cégünk a Retro Kifőzde Kft, amely Budapesten a XI. kerületben több vendéglátóhelyet, irodaházi büfé-étteremet üzemeltet és közel 30 kollégával dolgozik együtt minden nap.
A vállalkozásunk mellett az életemben az első számú szerelem és egyben igazi kihívás is számomra a családom, hogy feleségként és 3 gyermek édesanyaként is megálljam a helyem a mindennapokban, ami lássuk be nem könnyű feladat.
20 éves koromban csöppentem bele a vendéglátásba, melynek légköre rögtön megfogott és éreztem, hogy a helyemen vagyok. Már akkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék hosszútávon foglalkozni, ami idővel sikerült is, sőt még többet is adott nekem a vártnál, hiszen férjemet is a vendéglátásnak köszönhetem.Az egyik üzletben ismerkedtünk meg és építettük fel már együtt az elmúlt 8 évben a céget, amely a minőségi napi menüztetés nagykövete lett a környéken.
A Vudíz étteremmel szeretnénk egy olyan vendéglátó helyet hosszútávon kialakítani, ahol a vendég az első és kiváló csapatommal minden nap egy finom ebéddel és ezzel párhuzamosan kellemes gasztronómiai élménnyel tudjunk szolgálni.
Szeretettel várlak minden hétköznap egy finom ebéddel!